Hajdúböszörményi Szálláshelyek

Hajdúböszörmény

Munkásszállás

Tájékoztató cégek számára

Szállónk a „Munkásszállások kialakítása” központi munkaerőpiaci program keretében létesített munkásszállás, amely Debrecentől 16 km-re található. Hajdúböszörményben, a Dobó István és a Kinizsi Pál utca sarkán, a város keleti ipari parkjának közvetlen szomszédságában helyezkedik el. Az újonnan felújított munkásszállás célja, hogy nyugodt légkört biztosítson a legkülönfélébb ágazatokban tevékenykedő cégek kihelyezett dolgozói számára, illetve a távoli régiókból érkező munkavállalók esetében is kedvező megoldást jelent.

A közösségi szállás kialakításánál az egyik legfontosabb szempont az igénylők elégedettsége. A hajdúböszörményi munkásszállás törekszik a bérlők megfelelő életkörülményeinek biztosítására, alap- és kényelmi követelmények alapján, hogy ezáltal minden feltétel adott legyen a munka utáni nyugodt pihenésre és kikapcsolódásra.

A 90 fő elhelyezésére alkalmas munkásszállás 20 darab szobával rendelkezik. Ebből 2, 4 és 5 ágyas szobák vehetők igénybe, valamit akadálymentesített szoba is kialakításra került az épületben. Ezek mindegyike korszerű bútorokkal lett berendezve. Minden szobában, az alapfelszereltségnek megfelelően többek között zárható ruhásszekrény, asztal és szék áll rendelkezésre. Az apartmanokhoz saját fürdőszoba (zuhanyzó, WC), a hálószobákhoz pedig nemenként elkülönített közös használatú vizesblokk tartozik.

 

B kategóriás munkásszállás (Apartman)

  • 4 ágyas szoba (6 db)
  • Akadálymentesített (1 db 4 ágyas szoba)
  • 5 ágyas szoba (3 db)

C kategóriás munkásszállás (Hálószoba jellegű)

  • 5 ágyas szoba (9 db)
  • 2 ágyas szoba (1 db)

A közös használatú konyhában főzési, ételmelegítési és hűtőhasználati lehetőség is van. A mosóhelyiségben a lakók automata mosógépet és vasalót is használhatnak. Az internetes kapcsolatot az egész épületben elérhető Wifi hálózat biztosítja, mindemellett LED TV-vel felszerelt közösségi terek, valamint egy 2 fős betegszoba is elérhető a bérlők számára. A szállón biztonsági funkcióként porta szolgálat áll rendelkezésre és zártkörű modern kamerarendszer működik.

Ezenkívül az épülethez a Dobó István utca felől kert, zárt parkoló és kerékpártároló is tartozik. A Kinizsi Pál utcán található többek között: élelmiszerbolt, pékség, lottózó, helyi járatos buszmegálló és kerékpárút is.

 Elérhetőség:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.